Sziasztok! Elég rövid lett a rész és elég későn hoztam. Még az izgalamk itt elmaradnak, de nem olyan sokárra, kicsit felpörgetem az egészet. Sajnálom, jó olvasást! Xx.
#06.22.
Egyedül ülök a négyszemélyes szoba, egy magányos ágyán és
gondolkodok, hol lehetnek? Mikor jönnek vissza? Egyáltalán látni fogom még
őket? Hajnali kettő óra múlt… nem otthon
vagyunk, itt ha elvesznek, nincs visszaút… De eddig mi is történt?
#06.21
Éreztem valaki itt van mellettem, s ez kellemes érzéssel
töltötte el minden egyes porcikámat. Zavartan tartottam vele a szemkontaktust.
Barna szempárjai, az én szemembe mélyedtek, majd szájának íve felfelé
kerekedett. Csendesen néztük egymást, de mégsem volt kínos. Megvillant fehér
fogsorra, amire én kicsit elpirulva mosolyogni kezdtem.
- Mit nézel? – szeme
kérdés közben megcsillant, s vigyora letörölhetetlenül ült arcán.
- És te? – pirultam el válaszadásom közben és
megvillantottam fogsoromat.
- Viktória! -
hallottam édesapám hangját a sor elejéről. A fiúra vissza sem nézve, fogtam meg
bőröndömet, s húztam azt apámhoz. A nehéz szövetdobozt a férfi mellé raktam, s
visszasétáltam eddigi helyemre. Unokatestvéremmel összenéztünk, s halványan elmosolyodtunk.
Fejemet a föld irányába kaptam, s azt kezdtem nézni, mintha olyan érdekes
lenne. Éreztem, ahogy rám néz, s elidőzik rajtam. Felnéztem, s láttam, hogy a
család elindul, mi pedig kicsit lemaradva sétáltunk egymás mellett. A csend
kínos volt, nem tudtam mit mondjak, s egyre kíváncsibb voltam, hogy ő is kínosnak találja e. A kukához
érve dobtuk ki enni, s innivalónkat unokatestvéremmel. Elidőztem, míg ő sietve
ment a becsekkoló kapuhoz. Egyedül maradtam, s indulatokkal tele vettem én is a
kapu felé az irányt. Minden ellenőrzés után, a kapu másik felére érve,
nagybátyámat pillantottam meg, s sietősen próbáltam beérni, így indultunk
megkeresni a család többi tagját.
*30 perccel később
- Apa, kérlek szépen. – könyörögtem.
- Fent vannak a nagyok is. Keresd meg őket. – fordult el
irányomból, tudomást sem véve rólam.
- Könyörgöm, lassan fél órája itt hajtogatom. – siránkoztam,
s idegesen túrtam hajamba. Édesapám másik irányba emelte fejét, s én tudomásul
vettem, hogy el kell egyedül indulnom.
Arckifejezésem semlegessé vált, s egész végig így sétáltam, míg fel nem
értem az emeletre. Megláttam a kisebb táraságot az asztalnál, jól érezték
magukat és én ezt nem akartam elrontani. Szegyennel fordultam meg, s mentem le.
Leültem az egyik kanapéra és arcomat tenyerem takarásába vettem, lassan
lecsuktam szemeimet, s minden eszembe jutott, ami egy éve történt. Lassan
simítottam végig a hegek tömegét kezemen. Egy könny siklott arcomon végig, s
esett karomra. Lágyan húztam végig bőröm felszínén azt az egy cseppet, s ujjam egy ponton megállt. A hideg
rázni kezdett, s a düh öntötte el minden egyes porcikámat. Telefonomból
Macklemore-Otherside száma csendült fel. Táskámba kutakodtam, majd megláttam
testvérem nevét a kijelzőn.
- Igen? – vettem fel az elektronikus eszközt.
- Gyere ide, már mindenki rád vár. – dühöngött. Kinyomtam a
telefont és lassan ballagtam a társasághoz.
Apámhoz érve indultunk meg, s a lábamat nézve haladtam előre. Egy lökést
éreztem hátam közepénél, s mögém nézve láttam meg mostohanyámat, öcsémmel a kezébe. Előre
fordultam és a könnyeim tömegesen siklottak lágy bőrömön. Felemeltem fejemet, s megláttam a sort. Beálltunk, s próbáltam más irányba fordulni. Rázta a hideg minden porcikámat, ahogy kezem finoman siklott végig arcbőrömön, s törölte le
könnyeimet, de ezt nem sokan tűrték...
